A közösségi hálózatok demográfiája

Címkék: Facebook, közösségi média, közösségi hálózat, infografika

Ha valaki azt mondja közösségi hálózat, a legtöbbünknek a Facebook jut eszébe. És bár tény, hogy ez a legtöbb aktív felhasználóval rendelkező oldal, számos másik platform is verseng a userek kegyeiért.

A felhasználók számánál lényegesen érdekesebb adatokkal szolgál nekünk a következő infografika, amit az Ignite ügynökség készített el.

Ebből megtudhatjuk, hogy mely hálózatokhoz tartoznak a leggazdagabb, legműveltebb felhasználók és a nemek megoszlásáról is láthatunk információkat. A statisztikához a Google adatait használták fel. Szembetűnő lehet, hogy rengeteg olyan oldal is szerepel a grafikonokon, amik itthon nem vagy csak alig ismertek. Ez részben annak köszönhető, hogy ezek speciálisan egy adott közösség építését célozzák meg, így nemzetközileg nem terjednek a Facebookhoz hasonló gyorsasággal. Ennek ellenére a legtöbbjük felhasználótábora hazánkban is folyamatosan növekszik. Érdekes lenne ezeket az adatokat a kimondottan magyar közösségi hálózatok tekintetében is megvizsgálni, de erről később.

 

Klikk a nagyobbért!

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hamis felhasználók a Facebookon - 1. rész

Címkék: Facebook, hamis felhasználó, közösségi média

Az Image Factory kétrészes cikksorozatában a hamis felhasználók témakörét járja körül. Először arról lesz szó, hogy mekkorára becsülhető a fake userek száma a Facebookon, illetve ki, miért hoz létre ilyen hamis profilokat. A második részben azt járjuk körül, hogy miként lehet megállapítani, illetve megállapítható-e egyáltalán, ha egy adott felhasználói profil mögött nincs valódi személy.

 

A probléma

A Facebook szabályzata szerint profillal csak magánszemélyek rendelkezhetnek, minden kereskedelmi tevékenységet a csoportok, illetve az oldalak felületein keresztül kellene kezelni. Ennek alapvetően az az oka, hogy a Facebook, mint közösségi média a felhasználók közötti interakciónak jóval szabadabb, nagyobb teret enged, mint a marketerek és a felhasználók közöttinek. De éppen azért, mert profilként más kommunikációs csatornák is rendelkezésünkre állnak (közvetlen levél küldése,mi magunk is bejelölhetünk felhasználókat,a bejelölt felhasználók adataihoz és profiljához is hozzáférünk), nagy a kísértés, hogy  ezt az eszközt is felhasználjuk marketing célokra.

 

Számok

Jelenleg nincsenek egyértelmű adataink arról, hogy hány hamis felhasználói profil található a Facebookon. Korábban megjelentek durva (pl. egyharmaduk hamis) becslések, de a hivatalos közlések számokról nem szólnak, csak arról, hogy a Facebook felveszi a harcot ellenük. Arról viszont, hogy ezt milyen hatékonysággal teszi az időközben közel 600 milliósra dagadt közösségi oldal, egy rövid kereséssel magunk is meggyőződhetünk. Nem valószínű például, hogy Hülye vezetéknévvel ilyen sokan rendelkezünk.


Ha tekintetbe vesszük, hogy csak néhány hasonló kereséssel milyen mennyiségű találatot kapunk, valamint hozzávesszük bizonyos szervezetek gyakorlatát, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy a hamis (pontosabban: nem valódi személyt tartalmazó) magyar profilok aránya több ezres, ha nem tízezres nagyságrendű.

 

De mire használhatják a nem valós személy által, saját használatra regisztrált Facebook profilokat?

 

1. SZERVEZET PROFILKÉNT JELENIK MEG | Tipikus és sokszor ártalmatlan eset, amikor egy szervezet nem oldalt vagy csoportot regisztrál, hanem profilt. Vannak területek, ahol különösen divatos ez a megoldás – például az állatvédelemmel foglalkozó szervezetekre jellemző, de ismerünk ilyen fodrászatot, éttermet is. A kis hazai magánvállalkozások gyakran használnak profilt, ami nem szándékos csalás, sokkal inkább a szabályok és lehetőségek ismeretének hiányából fakad. Komoly probléma, hogy egy hosszú ideje épített, több ezres ismerőssel rendelkező profilt utólag nehéz egy oldal hálózatává konvertálni.


2. VICCESKEDŐK, VOYEURÖK ÉS TÁRSAIK | Vannak a vicces hamis profilok is. Ezekben az esetekben teljesen egyértelmű, hogy a létrehozó csupán egy vicceskedő netpolgár. Bizonyára  mind jól emlékszünk a nyáron a netet bejárt gyűjteményre, melyen történelmi személyiségek számára létrehozott profilok "beszélgetnek". Ebbe a műfajba sorolnánk az ismerkedő, dekoratív hölgyeket és urakat, valamint azokat, akik saját identitásukat nem vállalják, de a közösségi oldalon azért szeretnének megjelenni.


3. NYEREMÉNY ÉRDEKÉBEN LÉTREHOZOTT PROFIL | Sokan kísértésbe esnek egy-egy nyereményjáték kapcsán és hamis profilok létrehozásával / aktivitásával próbálják növelni nyerési esélyeiket. Ugye ezekre nem nagyon van mentség, hiszen nemcsak a profil használatának szabályait, de a nyereményjátékokra vonatkozó szabályok sorát is megszegik.


4. ADATHALÁSZOK, ILLEGÁLIS MÁRKAÉPÍTŐK | Az utolsó kategóriába tartoznak a leginkább káros gyakorlatok: egyrészt azok, amelyek adathalászat céljából károsítják meg a jóhiszemű felhasználót, továbbá az olyan megoldások, amelyek valamilyen közösségépítő cél (márkaoldal rajongótáborának növelése, márkával kapcsolatos párbeszéd befolyásolása) érdekében alkalmaznak hamis profilokat.

 

A Facebook iránti figyelem növekedésével egyre fontosabbá válik az a kérdés, hogy vajon mennyire hatékony a közösségi médiában elköltött pénz. Ideig-óráig lehet játszani hamis profilokkal, de hosszú távon a Facebooknak és hirdetőinek is az az érdeke, hogy a profilok mögött valós személyek legyenek, ezért védelmük elsődleges szempont.


Cikkünk következő részében arra keresünk választ, hogy miként azonosíthatóak a hamis profilok. A válaszhoz hálózati szakértők segítségét is kértük.


A második rész itt olvasható.

 

UPDATE 1: A Facebook oldalunkon egy kommentelő felvetette, hogy sok alkalmazásfejlesztő is létrehoz profilokat tesztelés céljából. Jogos.

UPDATE 2: Szintén FB kommentből kaptuk az infót: sokan használnak "technikai" usert olyankor, ha autopostolnak a facebookra valamilyen automata szolgáltatásból (pl. posterous).

Komment 0 | Reblog! 0 |

Most egy olyan kampányról essék szó, amelynek értelme kevés, ellenben sikere annál nagyobb lehet. A britek tavaly megelégelve, hogy az ott akkor már 6. szériáját futó X-factor épp aktuális győztese tarolja le a karácsonyi toplistákat, Facebook kampányt indítottak (ma 880 ezres a csoport), hogy a „rendszerellenes” Rage Against The Machine 1992-es Killing In The Name Of c. hardcore-rock-rap slágerét vegyék meg többen a letöltőáruházakban.

 

Azt tudni kell, hogy Magyarországgal ellentétben a brit karácsonyi slágerlistának van tétje, időnként hatalmas várakozás övezi, hogy ki adja el a legtöbb kislemezt (áttekintés 1952-től itt, minden idők legsikeresebb kislemeze a Queen Bohemian Rhapsody-ja volt). A kampány extrémen sikeres volt, ugyanis két hét alatt sikerült lenyomniuk Joe McElderly-t, így megszakadt a négyéves trend. Ráadásul ez volt az első download only kislemez-siker a szigeten (kaptak is Guiness pecsétet). A városi legenda szerint a köztudottan pikírt X-főnök Simon Cowell is felhívta a srácokat, hogy gratuláljon, de a sajtóban rendre ostobaságnak titulálta a kampányt.


Máris itt van azonban az utód, hiszen idén sem maradnak tétlenek a britek. 2010-ben az a cél, hogy a kortárs zeneszerző John Cage 4’33” című, ugyanennyi ideig totális csendet sugárzó tétele legyen a No.1 Nagy-Britanniában. A Cage Against The Machine kampány Facebook oldala még „gyenge”, 75,000 alatt a lájkolók száma, de a brit sajtó is rendszeresen foglalkozik a kérdéssel, sztárok (mint Pete Doherty, az Orbital, Billy Bragg vagy a The Kooks) is csatlakoztak, úgyhogy esélyes, hogy idén is sikerül a rekord. A bevételek egyébként jótékony célokat szolgálnak, tehát december 13. után érdemes figyelni a letöltő linkeket, Twittert.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az utóbbi idők legnézettebb vírusvideói

Címkék: visible measures, unruly media, viral, toplista, youtube, videó, reklám, kampány

A vírusvideők egyik mértékadó elemzője, az Unruly Media időről időre közzéteszi a legsikeresebbek listáját. Az adott vírusvideó eredeti verziója mellett más megosztón tárolt másolatokat is figyelnek, hogy minél pontosabban becsüljék meg az eredményt. Toplistájukat az össznézőszám mellett a növekedés mértéke is befolyásolja.

Az október 15. - november 15. közötti időszakban a vírusvideók nemzetközi toplistája az alábbiak szerint alakult:

1. Nike Basketball – LeBron Rise

2. T-Mobile – Welcome Back

3. DC Shoes - Ken Block’s Gymkhana Three, Part 2 – Ultimate Playground, L’Autodrome

4. Sesame Street – Smell Like a Monster

 

5. Axe – Wash Your Balls

6. Geico – Piggy

7. Call of Duty – Black Ops There’s A Solider In All Of Us

8. Tipp-Ex – A Hunter Shoots A Bear

9. Evian – Roller Babies

10. Yeo Valley – Official Video

A fenti videók java részével már találkozhattunk, persze, mivel múlt havi időintervallumot vizsgált a felmérés. További érdekesség, hogy a toplista szereplőinek egy részét két-három ügynökség készíti. Ezeknek az ügynökségeknek a munkásságát az év hátralévő részében be is kívánjuk mutatni itt, a webbrand-en.

A legfrissebb viral toplista egyébként a Visible Measures oldalán tekinthető meg, és még mindig szerepel rajta az egy hónapos felmérés néhány helyezettje.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Minden idők egyik kampánya

Címkék: vírus, social media, zene, Jay-Z, marketing

Most semmiképpen sem egy olcsó, hatékony digitális PR vagy webkettes megoldásról lesz szó, ellenben egy zseniális ötlet kiváló megvalósításáról. Azt is eláruljuk, hogy a Droga5 kreatívügynökség kampányáról nem mi írunk először, hiszen indulásakor már beszámolt róla az amerikai sajtó, élen a New York Times-szal, de amellett az eszméletlen munka mellett nem mehetünk el, amelyet a Jay-Z könyvét megelőző víruskampányba fektettek, ráadásul már a fotók is nyilvánosak.

Képek: http://www.fastcompany.com

Novemberben a rap ikon, producer, ruhagyáros, intézmény iránt rajongók (csak a Facebookon 5 és félmillióan) érdekes feladatot kaptak a Bing felületén keresztül. A 320 oldalas, 36 dalszöveg mögöttes sztoriját dekódoló könyv minden lapjáról készült egy-egy kópia, amely köztéri installáció formájában felbukkant amerikai (és egy londoni) közterületeken.

A Bingen, Jay-Z Twitter és Facebook profilján keresztül szivárogtattak infokat, majd a kereső 3D Map szolgáltatásával megkereshették azokat, amelyek egyébként az adott dalszövegrészlethez passzoló helyszínre voltak telepítve (egy medence aljára Miamiban, egy Cadillacre pingálva, egy étterem abroszaira nyomtatva New York-ban stb.). Az elsők könyvet és "örökélet" koncertjegyet nyertek. Végül mind a 320 képet azonosították, vagy élőben, vagy a böngészőben.

Az már az elején világos volt, hogy a kampány nemcsak a könyv promóciója, hanem a Bing népszerűsítését is szolgálja. A kereső állta a cehet, bár az első látásra brutális egyenlegű kampány állítólag számos barterre és keresztpromóciós ötletre épült (rádiók, billboard társaságok). Nos, mint említettük, a történet nem most kezdődött, de az elképesztő fotók mellett nem mehettünk el (slideshow itt).

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hatalmas közösségi orgia

Címkék: media, marketing, közösségi média, Facebook, twitter

2010-ben a sorozatfüggő férfiak harmada tutira Don Draper, másik harmada Hank Moody bőrébe bújna, a maradék pedig valahol a kettő között képzeli el magát. Nos Hank Moody rajongói örülhetnek, mert a Kaliforgia új évadja 2011. január 9-től ismét a TV-kben, itt az ideje, hiszen már 2009 októberében nyilvánosságra hozták, hogy készül a negyedik széria. Nem akarjuk elvenni a Sorozatjunkie kenyerét, a jó kis promo videót nézzétek meg náluk (hihetetlen, hogy az elmúlt pár napban csak 72 ezren nézték meg). Ellenben alig egy órája szivárogtatták ki az újabb trailert a sztárvendégekről, hajrá.


Bennünket inkább az érdekel, hogyan használja a Showtime csatorna a közösségi médiát, hogy megtartsa/felkeltse az érdeklődést a 40-es, piás és nőfaló egykori író iránt. A sorozat Facebook oldala eddig kb. 1.380 ezer rajongót tudhat maga mögött (kicsit későn indultak vele, Dexternek 5 és félmillió fan-je van), elképesztő látni, hogy egy óra alatt közel 2 ezren lájkolnak egy bejegyzést, de akár 11 ezerig is felmehet a szám 7-800 kommenttel (az is elképesztő, hogy a mutal friends-ek között csak férfiak vannak!).


Ahogy az elmúlt holtidőszakban a Facebook oldal és Twitter account (egyelőre közel 10 ezer követő, összehasonlítva Dexter: 65 ezer) is inkább a különféle merchandise promótálására szolgált, úgy most folyamatosan jönnek az infók, részletek az új évadról. Nemcsak ez a változás azonban. A Twitter bejegyzések korábban a produkcióról, David Duchovny-ról szóltak (interjúk, díjak stb.), addig a stáb elkezdett Hank-ként kommunikálni. Meglátjuk hová fajul a dolog, az tény azonban, hogy míg Dexter totál kitalált karakter, addig Duchovny/Moody-ról simán elképzeljük, hogy a Balckberry-én bepötyögi az üzeneteket.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Segíts Antosnak!

Címkék: brand, Facebook, zene, videó, vírus, media

Ötletes vírusvideóval korteskedik a Compact Disco szintipop zenekar (saját definíciójuk: "electronic, funk and pop music from the '80s, '90s, and '00s"), hogy az MTV brand:new szavazáson voksokat gyűjtsön.

Az eslősorban Facebookon terjedő sorozat első darabja után még nem világos, hogy hova fut ki a széria, de a fazon jó, a feelinget elkapták, és úgy látjuk a fanok (jelenleg 3,479) tényleg posztolgatják ide-oda, legalábbis rohamosan emelkedik a Youtube video nézettsége. A brand:new szavazás egyébként ügyes trükk a DJ Juice Hungary (jelenleg 13,563 fan) rajongótábora növeléséhez: lájkolnod kell az oldalukat, hogy játszhass, márpedig a keménymagnak tutira megér egy lájkot, hogy kedvenc előadóikra szavazhassanak.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kik a legnépszerűbbek a magyar facebookozók körében?

Címkék: Image Factory, social media, kutatás, facebook adatok

Lesz-e valaha népszerűbb bárki a Túró Rudinál? A Megasztár vagy az X-faktor versenyzőit kedvelik-e többen? Melyik kereskedelmi rádiónak van a legtöbb rajongója? Melyik mobilszolgáltató, sportszergyártó vagy élelmiszeripari márka ér el több embert a közösségi médiában, és kinek a kampánya hatékonyabb a rajongótábor növelésében? Ezekre a kérdésekre is választ ad az Image Factory Facebooker néven elindított oldala.



A Facebooker nemcsak pillanatfelvételt készít a magyar Facebook oldalakról, de vizsgálja a rajongótábor növekedésének dinamikáját is. Így akár napi szinten követhető, hogy mely márkák, mozgalmak, ügyek, szórakozásból vagy komoly márkaépítési szándékkal útjára indított oldalak érik el a legtöbb internetezőt a 2,1 milliós magyar Facebook közösségből.

A folyamatosan fejlesztett alkalmazás jelenleg ezres nagyságrendű magyar vonatkozású Facebook oldalt tart nyilván, és monitoroz rendszeresen. A különböző kategóriákba (többek között brand, arcok, kult, média, buli, helyi érték, közélet stb.) rendezett toplisták mellett a Napi Top 50 mutatja be az elmúlt 24 órában legnagyobb kiugrást elérő oldalakat. Így jól követhető a márkák közösségi médiában folytatott kommunikációjának hatékonysága is.

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Facebookon is beelőzi az X-Faktor a Megasztárt

Címkék: Megasztár, x-faktor, Facebook, rajongók, grafikon, kutatás, média

A Facebookon is ölre menő küzdelem zajlik idén a kereskedelmi csatornák zenei tehetségkutatói között, úgy tűnik azonban, hogy messze nem azonos erőviszonyokkal vannak jelen a közösségi oldalon a televíziós társaságok. Az adatok azt mutatják, hogy az X-Faktor rajongótábora jelenleg bő négyszerese a Megasztárénak.

Tudjuk, hogy az RTL Klub tehetségkutatójának magasabb a nézettsége, ezt a nagyságrendbeli eltérést azonban nehéz magyarázni csupán a tévés számok alapján.

A hivatalosan közzétett tartalmak, aktivitás mennyisége sem tér el jelentősen – mindenki backstage infókat közöl, fotókat és videókat posztol a rajongóknak. Az oldalak kialakítása (például a versenyzők oldalainak rövid linkjei) az RTL-nél erősebb és mintha ők eszméltek volna gyorsabban a Facebookos tartalom erősítésében is. Ezzel együtt is meglepő az a növekedésbeli különbség, amit az X-Faktor produkált az elmúlt két hétben (lásd ábra). Az is látszik, hogy az X-Faktor ki tudta használni a tévés megjelenést és az október 23-ai és 30-ai adásnapokat követően is a megszokottnál erősebb növekedést tudott elérni – szemben a Megasztárral.

Mindez egyaránt mutathatja az erősebb márkaérték és az újdonság hatását, a fiatalabb csoportok aktívabb Facebook jelenlétét, vagy éppen a Cool Tv-n futó After X hatását.

Jó mutatószám az is, hogy a tehetségkutatók sztárjai közül egy X-Faktoros, Király L. Norbert hivatalos rajongói oldala emelkedik ki 13 ezer rajongóval, hogy ne is beszéljünk a megszüntetett nem official „Király L. Norbert Fun Club”-ról (sic!), valamint Norbi saját oldaláról, amellyel még a hazai celebek között is jelentős eredményt mutathat fel (36 ezer). Érdekes lesz majd a tévés verseny végeredménye abból a szempontból, hogy a Facebook közösségi számai mennyire működnek jó előrejelzőként.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Miért lájkoljuk a márkákat a Facebookon

Címkék: facebbok adatok, social media, brand

Vajon miért lájkolunk márkákat? Miért adjuk ki személyiségünk online
dimenzióját az egyébként sokszor megvetett és elítélt
multinacionális vállalatoknak? Az utóbbi időben több tanulmány is
vizsgálta a kérdést, megkísérlünk bemutatni egyet.

A tanulmány egyik megállapítása szerint például a like-ok 40%-a azért
születik, hogy a fogyasztók kifejezzék a márkához, vállalathoz
fűződő kapcsolatukat barátaik, ismerőseik felé. Ha a felhasználók
felől közelítünk a téma felé, akkor azt látjuk, hogy a kedvezmények és
a közösséghez tartozás az, amely közvetlen motivációt adhat a
csatlakozáshoz, míg mindössze 23% követ márkákat a Twitteren. A
legalacsonabb azoknak a száma, csupán 10%, akik hírlevélre is
feliratkoznak. Tehát szó sincs információéhségről.

 



A tanulmány néhány további megállapítása:

- 34% azért like-ol, mert az adott vállalat tevékenységének legfrisebb
információi is érdeklik
- 33% csak a jövőbeni termékek első kézből való megismerése vezérli
- azok közül, akik legalább egy márkának a rajongói a közösségi
oldalon, 17% mondta, hogy ezután valószínűbben vásárolna az adott márka
termékeiből

A kutatást az ExactTarget és a CoTweet ügynökségek végezték, azzal zárva: mivel a Facebook elsődlegesen a kikapcsolódás és
szórakozás egy formája a felhasználóknak, ezért ha egy terméket
akarunk ott promótálni, akkor a tartalom hangnemét ehhez a
szórakoztató, könnyed stílushoz kell igazítani.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bulizd be magad az egyetemre

Címkék: vírus videó, nonprofit, zene, közösségi média

Egy egyetemet el lehet adni az ott megszerezhető tudáson, és a képzettség által megnyíló karrierlehetőségeken keresztül, de úgy is, ha azt mondjuk: sosem buliztál még akkorát, mint nálunk. Ezt az utat választotta a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzata, amikor csöppet sem szokványos módon dokumentálja (adja el?) 2010-es gólyatáborát.

 

 

A 4 perces, feszesre vágott video akármikor elmehetne a zenei csatornákon. Nemcsak a legőrültebb színpadi bulikat rögzítették, de kapunk a szubjektív, hétköznapi (ételosztás a menzán), vagy felemelő (diplomaosztó?) pillanatokból is. A zenei választás csillagos ötös, hiszen a 16+-os post rave generációnak biztosan bejön a főként csajos Daniel Merriweather Change-ére a veszprémi Slap In The Bass által készített remix.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Június közepén az Old Spice óriásit szakított az utóbbi idők legjobban sikerült vírusmarketing kampányával – melynek során Isaiah Mustafa, vagyis az új Old Spice Guy, személyre szabott videókban válaszolt rajongók, vásárlók, ismert és ismeretlen bloggerek kérdéseire az Old Spice termékeivel kapcsolatban -, amely masszívan elárasztotta a közösségi oldalakat. A kampány eredményei számokban:

 

Alapvető tények: 180 elkészített, egyedi videó, amiket a kampány ideje alatt (kevesebb mint egy hét!!) több mint 6 millióan néztek meg csak a youtube-on (ez a szám azóta nyilvánvalóan tovább emelkedett); 22500 comment.

Komment 0 | Reblog! 0 |

A közösségi oldalak felemelkedése nem csak a személyközi kommunikációt alakítja át, hanem a vásárlói magatartást is. A kulcskérdést, hogy a különböző márkák, hogyan találják meg az utat vásárlóikhoz,megválaszolandó a vállalatok leggyakrabban a PR szakemberekhez fordulnak.

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |